Számoljunk egy kicsit! 1. rész: Az árképzés
Várjak az eladással addig, míg megadják érte azt az összeget, amiben gondolkozom?
Vagy eladjam olcsóbban, és mehetek tovább? De tovább tudok lépni alacsonyabb összeggel?
Mit nyerhetek, ha várok? Mit veszíthetek, ha olcsóbban adok el?
Az utóbbi időben, bár az ilyen-meg-olyan statisztika szerint a magyar családoknak több tízmilliós megtakarítása van, sajnos a valóságban az ellenkezőjével találkozunk.
A vevők kimaxolják a hitelt, kénytelenek a megemelkedett lakásárak miatt olyan magas összeget felvenni, amit még enged a rendszer a fizetésük alapján.
Ez azonban felveti a későbbi problémákat, főként a fiataloknál, akik még nem látják annyira reálisan, hogy a most vállalt majd megszületendő két-három-négy gyermek milyen anyagi és időbeni terhet fog róni rájuk.
Vállalják azokat az állami támogatásokat, melyek adott időpontban akármilyen kedvezőnek is tűnnek, ám bármely nem teljesülő körülményt, de akár egy válást követően is nehéz, sokszor kilátástalan helyzetet okozhatnak később.
Hozzá kell tennem, hogy abszolut megértem, a jelenlegi helyzetben más választásuk igazán nincs, mint hogy nekiinduljanak valamerre. A valamerre pedig általában az albérlet és a lakásvásárlás közötti döntést jelenti.
Magyarországon a bérleti lehetőségek nem biztosítanak olyan hosszútávú és tervezhető lehetőséget, mint több szomszédos országban, vagy, mint akár az USA-ban, ahol hatalmas tömbökben akár életük végéig lakhatnak albérletben emberek.
Nálunk inkább az a jellemző, hogy egy megörökölt lakást, vagy egy, későbbiekben a gyermekeknek szánt lakást adnak ki az örökösök, szülők, sok esetben a hagyatéki eljárás lezárultáig, vagy a gyermekek nagykorúságáig.
Az első eset maximum egy év, a második sem sokkal több általában 4-5 évnél, hiszen korábban kevesen vesznek gyermekeknek lakást.
Sajnos elég sokszor előfordul, hogy adott helyzet megváltozása okán akár azonnal (értsd két hónap) kérik a kiköltözést.
Lássuk be, ilyen helyzetben nehéz albérletre alapozva tervezni az életünket.
De visszatérve az eredeti témánkhoz, a családoknak egy ingatlanja van, és abból szeretné a legtöbbet kihozni a továbblépéshez.
Annak az ára az, ami az alapját képezni a továbblépésnek.
Jó esetben, még a messzemenő tervezés előtt körülnézünk a hirdetések között, hívunk értékbecslőt, ingatlantanácsadást kérünk annak érdekében, hogy meghatározzunk egy közelítő eladási árat.
Aztán hallunk/kapunk valamit, amit megpróbálunk elfogadni. :)
De tényleg, elfogadni. Mert ritkán látjuk a saját lakásunkat, házunkat reálisan.
Van a fejünkben egy álomár....
... mert mi alapján árazzuk be sokszor alaphangon az ingatlanunkat?
Abból kiindulva, hogy mennyi pénzre van szükségünk a továbblépéshez.
Elképzeljük, hogy mit szeretnénk megvenni, megnézzük, mennyi saját tőkével rendelkezünk, jó, de azért azt jó lenne megtartani, hiszen be is kell majd rendezni, csak nem viszem ezeket a régi bútorokat, nézem már őket 20 éve... Ok, akkor jön a mennyi hitelt tudunk felvenni, vagy, pont az ellenkezője, mennyi hitelt kell visszafizetnünk, netán CSOK-ot, esetleg még adóvonzat is van... nőtt az ár, mondjuk egy családi háznál már vagy 25 millióval...
Nnna, és ha ezekhez még hozzáadjuk a megvenni vágyott ingatlan árát, hozzáadjuk persze az alku összegét, és meg is kaptuk a hirdetési árat. Úgy a saját ingatlanunk plusz 15 millió és a csillagos ég között. :D Jó, persze, kis túlzással. De azért kb. így van. Nem?
És akkor most hogyan tovább? Olvasd el a 2. részt!